Keressük Magyarország legviccesebb bérszámfejtőjét 2011-ben
Avagy a krokodil zöldebb, mint amilyen hosszú!
![]()
Egy kis csavarral, ami nem szeg…
Én, mint Besenyő M M H NY É István, aki vagyok, azaz Besenyő Most Megmondom Hogyan Nyerjen Értékeset István, most megmondom hogyan nyerjen értékes nyereményt. No, kérem!

Nincsen más dolga, mint bérszámfejtőnek lenni és jelentkezni erre a Tehetségkutakodásos só és bors parádéra!
Semmilyen extrém feladata se nincsen Önnek, csak annyi, hogy nevezzen be a Tehetségkutakodásra és küldjön Nekünk rekeszizom szaggató humorosságot.
Nem csupán az ötszázerzer forint értékű főnyereményt viheti haza, de minden áldott esélye megvan, hogy hetente nyerjen valami teljesen értékes és kellemes dolgot.
Tehát most azonnal tessék jelentkezni, vagy még lejjebb informálódni!
![]()
- Töltse ki az alábbi jelentkezési lapot értelmetlenszerűtlenül
- Küldünk Önnek egy mailt a további izgalmakkal
- Néha „megbökjük”: hol tart az ügy
A pályázat beadási határideje:
2011. december 9. 12 óra 00
Tehetségkutakodás címmel keressük azt a kutat, amelyikben lakozik a tehetség!
A dolog pikantériája, hogy kizárólag bérszámfejtők számára hirdetünk Magyarországon először humor pályázati tehetségkutakodást! Pályázatunk lényegét pár szóban foglaltuk össze:
Legyen vicces, mint Besnyő Pista bácsi és nyerjen!
Nem bonyolult a feladat, csak a lehetetlentől néhány fényévnyivel könnyebb, ha szabad így megfogalmazni! Mindössze annyit kérünk, hogy ha már valaha alkotott valamit, amin mások szívhurok-elszorító-persze-csak-gyengéden típusú röhögésben törtek ki, akkor azonnal juttassa el hozzánk. Ha még nem alkotott ilyet, akkor javasoljuk: kezdje el megalkotni, még mielőtt más alkotja meg Ön helyett! Ha megalkotta, ne felejtse el elküldeni nekünk és pályázni az év legviccesebb bérszámfejtője címre!
Ez jó Önnek mert:
- Gyakorlatilag bármivel nevezhet a tehetségkutakodásra!
- Ön biztosan kiválóan, pontosan és megvesztegethetetlenül számfejti a béreket de mégiscsak: ha Ön a legviccesebb a szakmájában akkor az egy igazi jutalom!
- Ott van az elismerés, amikor az összes munkatárs sárga tekintettel néz Önre!
- Ott van az a „kis” nyeremény amit a három legviccesebb bérszámfejtő kollégának adunk!
Ha kíváncsi az eddig beérkezett pályaművekre, azokat >>itt<< nézheti meg.
„Ugyanitt Trabant eladó”
- Kedvezményesen kipróbálhatják az ország kedvenc bérszámfejtő szoftverét (ha már lementek BaBér, akkor pedig az éves frissítési díjból jár kedvezmény)
- Megjelenítjük a céget itt, ezen a szent helyen – csak egy kicsit feljebb és egy másik aloldalon, de itt – és jól megmutatjuk mindenkinek!
- Emelt fővel járhatnak, mert náluk van az ország legviccesebb bérszámfejtője, aki ráadásul kiválóan végzi a komoly munkáját is!
És még egy igazán mókás okunk van javasolni, hogy vegyen részt ezen a kis tehetségkutakodáson! Olyan mentort kap, hogy azt az Y előtti faktor is megirigyelné a TV-ben:
Laár András, azaz Besenyő Pista bácsi készített Önnek néhány videót, amelyekkel az a célja, hogy inspirálja, doppingolja Önt. Nézze meg Pista bácsi két másik videóját is!
Ha Ön nagy a szójátékokban, szóviccekben vagy a logikátlanul logikus levezetésekben akkor a pályázók között van a helye! Ne feledje: több ajándék vár Önre, mint amit el tud képzelni!
Ha Ön ismer olyan bérszámfejtőt, aki ügyesen csavarja a szavakat, gondolatokat és ez másokat mosolygásra nevetésre kényszerít, akkor orvosának és gyógyszerészének megkérdezése nélkül ajánljuk, hogy nevezze be Őt a több mint 500.000 forint összértékű főnyereményért!
![]()
![]()
- Töltse ki az alábbi jelentkezési lapot értelmetlenszerűtlenül
- Küldünk Önnek egy mailt a további izgalmakkal
- Néha „megbökjük”: hol tart az ügy
A pályázat beadási határideje:
2011. december 9. 12 óra 00
Jelentkezéshez mindössze az alábbi nagyon egyszerű és meglepően komoly űrlapot kell kitölteni, mi pedig egy e-mailen tájékoztatjuk a továbbiakról!
Pályázni bármivel lehet, például mi ezeket javasoljuk:
- Írásban (vers, próza, homokba írt üzenet)
- Állóképen (fénykép, festmény, karikatúra, intarzia, mókás falevél…)
- Mozgóképen (videó, animáció, vagy egy kis propeller által fogatott fotó)
- Művészeti alkotással (szobor, intarzia, Stonehenge stb.)
- Hanganyaggal (mp3 (2.. 1… BUMM!), lehet dal, próza, vers vagy vicces hangok egymás után…)
- Vagy olyan amire még mi sem gondoltunk… (például egy fejetetejére állított lánc toronyórástul)
- Egy tipp: elegendő akár a kedvenc legízesebben szóló viccét beküldeni, nincsenek nagy igényeink, csak nagyon nagyot akarunk nevetni!
A pályaműveket a www.softc.hu/legviccesebb-berszamfejto-2011/palyamuvek oldalon tesszük közzé. A nyertes pályamű az, amelyik a legtöbb humorgombócot gyűjti össze a szavazás során. Szavazáskor az oldal látogatói rádobnak a pályaműre egy humorgombócot, minél többet és minél magasabb értékűt gyűjt össze az adott pályamű annál jobb lesz neki.
A BaBér meghívja a tehetségkutató első 3 helyezettjét egy nagyszabású – azaz bő – díjátadó ünnepségre, 2011. december 16-án 15:00-tól. Ide meghívjuk a pályázat mentorát, Laár Andrást, hogy elkészíthessük vele életük „legviccesebb” közös fotóját. Ebédre egy hatalmas tál humorgombóc várható.
A részletes és egyben unalmas, és feletébb szárazan megfogalmazott hivatalos szabályzatot
>> itt << találja! (változás a sorsolások időpontjaiban)
![]()
![]()
![]()
- Töltse ki az alábbi jelentkezési lapot értelmetlenszerűtlenül
- Küldünk Önnek egy mailt a további izgalmakkal
- Néha „megbökjük”: hol tart az ügy
Ilyenkor szokta a Lópici Gáspár megkérdezni, hogy mennyi? Igen ennyi! Ez a sok nulla érték mind Önre vár. De ne feledje el, hogy a sok nulla előtt ezúttal pozitív szám is áll, ami nagyon pozitívvá teszi ezt a tehetségkutakodást. Nincs más dolga, mint benevezni értük!
Tehetségkutató
I. díj: koncertjegy, öltöny vagy kosztüm, fotósorozat, oklevél, J-Caddy, üdülés, horoszkóp, víztisztító, szakmai konferencia, adótanácsadó tanfolyam, vállalatirányítási szoftver használat: 571.185 forint értékben.
II. díj: blúz vagy ing, üdülés, horoszkóp, környezetbarát háztartási kellék, J-Caddy, társasjáték, vállalatirányítási szoftver használat:
77.375 forint értékben.
III. díj: sál vagy nyakkendő, üdülés, horoszkóp, vállalatirányítási szoftver használat, J-Caddy: 44.875 forint értékben.
„Földönkívüli pecsenyére a legjobb fűszer az UFÓ SÓ. UFÓ SÓ-t pedig csak egy cégnél lehet kapni, ami nem más mint a “káefté… Jöjjön Ön is a KFT UFÓSHOW-jára és zárja az évet december 28-n a Balatoni nyáron Afrikában.”
Három évtizedes fennállásának legnagyobb dobására készül a KFT. Laár András, Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós és Márton András egy eddig még soha nem látott, igazi káeftés hangulatú, abszurd humorral bőven fűszerezett, űrkorszakot idéző Ufóshow-val ünnepli a zenekar harmincadik születésnapját.
KFT UFÓSHOW
A győztes és partnere Laár András személyes meghívására látogathat el a KFT Ufóshow Koncertjére a legjobb helyre: 2011 december 28-án, 19:00 órakor.
KFT UFÓSHOW
Értéke: 21.800 Ft. 2 darab koncertjegy, 21.800 Ft.
„Ez éppen jókor jött, hiszen az adóm tőlem akart tanácsot kérni, de én nem vagyok adó tanácsadó, hogy ezt csak úgy kisujjból kirázzam. Még jó, hogy itt van az adó tanács által fizetendő adó – az adótanács-adó – amely segít a problémán.”
Válassza a szakértelmet! A Penta Unió Oktatási Centrum 20 éve képzi a pénzügyi-számviteli és a tb szakembereket. http://www.penta.hu
Nyűgözze le munkaadóját! Képezze magát, legyen jártas az adózási jogszabályokban is, nyerje meg adótanácsadó tanfolyamunkat!
http://www.penta.hu/okj-szakkepzesek
Értéke: 200.310 Ft. Adótanácsadó tanfolyam, a tanfolyam elvégzéséhez szükséges tankönyvekkel a nyertesnek.
„Micsoda szerencse, hogy a Ferenc(ia) így elterjedt! Még nagyobb szerencse, hogy semmilyen interferenc(ia) nem keveredett ebbe, csak egy konFerenc(ia)!”
Sopronban 1995-ben levelező tagozaton, majd 1996-ban nappali tagozaton indult el a közgazdászképzés. Hivatalosan 2000-ben alakulhatott meg a Közgazdaságtudományi Kar, ami azóta szép fejlődési utat járt be: rövid idő alatt megerősödött, és a Nyugat-magyarországi Egyetem egyik meghatározó szervezeti egységévé vált. Az intézmény ma már a régió egyik vezető pénzügyi, adózási és számviteli konferencia-helyszíne, amit látogatottságunk is bizonyít. http://www.ktk.nyme.hu Két fő részére részvétel és szállás biztosítása a következő, 2012 októberében megrendezésre kerülő szakmai konferenciánkra.
Értéke: 85.000 Ft. Szakmai konferencia jövő évi részvétellel 2 fő részére.
Még nem jelentkezett értük? Ejnye-bejnye! Tessék >>> ide kattintani <<<
„A wellness azért jó, mert nem fenyeget minket a well-ness-i szörny.”
Az Espa Bio & Art Hotel****
a Főváros nyugati kapujában helyezkedik el a gyönyörű, festői szépségű Zsámbéki-Medence központjában Zsámbékon. A térség első számú 4 csillagos wellness és konferencia szállodája.http://www.espahotel.hu
Szállás az Espa Bio & Art Hotelben, a szálloda wellness részlegének korlátlan használata, reggeli és vacsora, ingyenes internet és parkoló használat.
http://www.espahotel.hu/kepgaleria.php
Értéke: 136.800 Ft. Mindhárom nyertes számára 2 fős félpanziós szállás extrákkal.
„Mr és Lady Sale a szomszédban lakó házaspár. Folyton-folyvást szabnak-varnak és soha nem lesz náluk rojtos a szél…”
Hogyan vásároljon valóban minőségi ruhákat jóval a piaci ár alatt?
MrSale Öltönyüzlet: kifutó márkás férfiruházat, nagykereskedelmi áron.
http://www.mrsale.net
Lady Sale Női Ruha Outlet: minőségi női ruházat nagykereskedelmi áron.
http://www.ladysale.hu
Értéke: 60.000 Ft. Kösztüm vagy öltöny: 50.000 Ft. Blúz vagy ing: 7.500 FT. Sál vagy nyakkendő: 2.500 Ft.
„Azért jó dolog a horoszkóp, mert ugye folyton meg lehet vele vizsgálni, hogy mennyire csintalan a hó. Önnek már van hó rossz-szkópja? ilyen tuti nincs!”
A HarmoNet ajándéka a 3 legjobb szereplőnek: Határidőnapló Holdnaptárral 2012 – Nők tervezték nőknek Nőies, elegáns és elfér a kistáskádban! Részletes horoszkópok, napi bontás, garantált ajándék! www.harmonet.hu
A Harmonet ajándéka a győztesnek: Egy részletes személyes horoszkóp, Laár András előszavával. www.holdnaplo.hu
Értéke: 49.000 Ft. 3 darab horoszkópelemzés a nyerteseknek Laár András előszavával.
Még nem jelentkezett értük? Ejnye-bejnye! Tessék >>> ide kattintani <<<
„A minap lenn jártam egy vidéki barátomnál és megkínált egy kis házival. Ilyen tisztát és zamatosat háziból én még nem ittam. Aztán elmondta, hogy eladta a pálinkafőzőjét és vett egy „házi-ivóvíz” tisztítót. Micsoda csoda!”
Cégünket azzal a céllal hívtuk életre, hogy egy élhetőbb jövőt biztosítsuk saját magunknak és az elkövetkező nemzedékeknek, gyermekeinknek. Környezettudatos szemlélettel és korszerű technológiai ismeretekkel állítottuk össze termékportfóliónkat. http://www.greenage.hu
A RO Treaditional ECO olyan pult alá szerelhető ozmotikus házi ivóvíz tisztító, amely a fordított ozmózis elvén működik: egy lépésben szűri ki a vírusokat, baktériumokat, vegyszereket, stb.
http://www.greenage.hu/site/vizszuro
Értéke: 65.000 Ft. Ozmotikus (RO) házi ivóvíz tisztító berendezés.
„Ha sündéjkor brancsolsz, az sokkal jobb, mintha brancsdéjkor sünölnél!”
Vasárnap nem kell korán kelni, nem kell sietni sehova, nem kell semmilyen napirendhez igazodni. Ezért ráérünk délben elkezdeni reggelizni és nem is kell abbahagynunk kora délutánig, így mindkét étkezést letudhatjuk. Ráadásul gyönyörű kilátásnál. http://www.iconetterem.hu/rolunk.php
Sunday Brunch Hilton svédasztalos családi ebédet kínálunk korlátlan pezsgő-, sör-, bor-, üdítő-, ásványvíz-, kávé- és teafogyasztással. A gyermekeket játszósarokkal szórakoztatjuk a felnőtteknek pedig jazz és swing slágereket játszik nemzetközi hírű zongoristánk. http://www.iconetterem.hu/rolunk.php
Értéke: 13.800 Ft. Sunday Brunch 2 főre.
„Ha Harry Potter tudta volna, hogy varázslat nélkül varázslatos bizniszt lehet építeni, akkor a Roxfort helyett ilyen játékkal játszott volna vajon? Lehet, hogy igen!”
A www.vallalkozasvezeto.hu Magyarország első vállalkozásfejlesztési rendszerének létrehozója.Célunk, hogy túlterhelt, növekedésorientált vállalkozókkal közösen, cégre szabott módon elérjük, hogy több pénzt keressenek kevesebb munkával. http://www.vallalkozasvezeto.hu
MAGIC BUSINESS: vállalkozói készségfejlesztő társasjáték. A szórakozáson kívül játékos formában segít elsajátítani a cégvezetés alapvető teendőit. Alkalmas csapatépítésre, kockázatmentes szimulációra. Kitűnő ajándék vezetőknek. http://vallalkozasvezeto.hu/akcio.html
Értéke: 15.900 Ft. MAGIC BUSINESS vállalkozói készségfejlesztő társasjátékok.
Még nem jelentkezett értük? Ejnye-bejnye! Tessék >>> ide kattintani <<<
„Minap sétálgattam a kertben, hát látom ott egy lond, a tetején egy szal, amin egy szépség volt. Ez a London Szalon szépség.”
Elkészítjük frizuráját, kisminkeljük, majd megörökítjük. Hogy örömöt szerezzünk vele. Hogy megmutassuk egy másik arcát. Hogy jól érezze magát.
http://www.londonszalon.hu
Értéke: 25.000 Ft. Átváltoztatjuk fotósorozat a nyertes számára.
„Ez olyan aranyos, hogy az már aranyas!”
Aranyozott ajándékképek minden alkalomra! 23 karátos aranyfóliával bevont lemezre speciális technológiával tetszőleges grafikát nyomtatunk, és fakeretbe foglaljuk.http://www.graficline.hu
A képeket protokoll-, turisztikai- és egyéb általános ajándékozási célokra ajánljuk. Képeink értékálló, exkluzív ajándéktárgyak!
http://www.graficline.hu
Értéke: 25.000 Ft. 1 db A4-es méretű oklevél az első helyezett számára.
„A természetes háztartás az, amikor a természetben egy karámmal körül rakott placcra sok házat ereszt. Vigyázat! El ne szaporodjanak!”
Az Andió a természetes háztartás és bio kozmetika elkötelezett támogatója. Nálunk csak ellenőrzött, természetes alapanyú termékeket találsz, és nálunk maximális segítséget találsz abban is, hogy hogyan tudod őket a legjobban használni a saját egészséged és környezeted védelmére. http://andio.biz
1. díj tartalma: 100ml sheavaj dísztégelyben, 1kg Himalája só, öregedésgátló sárgarépa szappan és afrikai fekete szappan (kézzel készítve), 1kg szódabikarbóna, 500g mosódió (antiallergén), 1kg mosószóda, 10ml édes bio narancs illóolaj, 10ml eukaliptusz illóolaj és 10ml neem olaj. http://andio.biz
Értéke: 4.000 Ft. Ajándékcsomag természetes növényi termékekből.
Még nem jelentkezett értük? Ejnye-bejnye! Tessék >>> ide kattintani <<<
„Megszületett 3 kiló 40 dekával, 39,5 centivel és 170-es IQ-val Inform Atika! Ha probléma van vele, akkor a 10iksz-Ó, ne majd jól megneveli”
A 10XONE internetes teljes körű vállalatirányítási szoftver, ami 10x több, egyben: vállalatirányítás (ERP), értékesítés és vevőkapcsolatok (CRM), együttműködés (e-mail, dokumentumkezelés, naptár) és projekt- és folyamatkezelés, egyben. Kezdje havi néhány 100 Ft-tal… http://10xone.hu A 10xONE segítségével megoldjuk cége legfőbb informatikai problémáját: 3 hónapig ingyenesen használhatja a nyertes felhasználó, miután fél napban megmutattuk a rendszer azon elemeinek használatát, amely szükséges az adott probléma megoldásához. http://10xone.hu
Igénybe vehetik: a nyertesek cégei. Teljeskörű vállallatirányítási rendszer, 1/2 napos betanítással.
„A multifunkcionalitás nagyon fontos a 21. században! Ezért is jó, ha egyszerre akaszthatjuk a kulcsunkat, a táskánkat és a bevásárló kocsinkat egy helyre. Há’ nem? Há’ de!”
A név árulkodik, Pandokrátor, azaz a mindent kézben tartó. A cég családi ernyő-vállalkozásként működik, ezért nagyon széles skálán mozog a tevékenysége. Az egyik büszkeségünk, a saját gyártású, 100%-ban magyar termék, a J-Caddy. http://www.pandokrator.eu
3 az 1-ben: táska-akasztó, bevásárlókocsi érme és kulcstartó egyben. Minden helyzetben segít szabaddá tenni a kezeidet, mert vannak fontosabb dolgok is, amire használhatod őket!
http://www.j-caddy.eu/J-Caddy
Értéke: 5.625 Ft. Bárhova akasztható, hasznos és kis helyen elfér. 3 darab.
Sorsolás
Ráadásul akad olyan nyeremény, amit sorsolás során sorsolunk ki,
amelyek közül a sors választ egyet Önnek!
44 db 636.350 Ft értékben
„Amikor az önismeret visszajelez, az majdnem olyan, mint amikor a fagyi visszanyal?”
A Creanova Szervezet- és Vezetésfejlesztési Tanácsadó Kft. célja, hogy működésével az üzleti és a közszféra szereplői számára a megújulás katalizátora legyen egyéni, csoportos és szervezeti szinten.www.creanova.hu
A SIZE Prozess® profil megmutatja, hogy a domináns személyiség-stílusokhoz kapcsolódóan a kitöltőnek milyen képességei és erősségei vannak, amelyeket sikeresen alkalmazhat a vezetésben, az értékesítésben és a magánéletben, valamint hol vannak a további fejlődési potenciáljai.
http://www.creanova.hu
Értéke: 285 000 Ft. SIZE önismereti tesztek: 6 darab könyv és munkafüzet, 2 darab szakértői visszajelzés.
„A minap lenn jártam egy vidéki barátomnál és megkínált egy kis házival. Ilyen tisztát és zamatosat háziból én még nem ittam. Aztán elmondta, hogy eladta a pálinkafőzőjét és vett egy „házi-ivóvíz” tisztítót. Micsoda csoda!”
Cégünket azzal a céllal hívtuk életre, hogy egy élhetőbb jövőt biztosítsuk saját magunknak és az elkövetkező nemzedékeknek, gyermekeinknek. Környezettudatos szemlélettel és korszerű technológiai ismeretekkel állítottuk össze termékportfóliónkat. http://www.greenage.hu
A RO Treaditional ECO olyan pult alá szerelhető ozmotikus házi ivóvíz tisztító, amely a fordított ozmózis elvén működik: egy lépésben szűri ki a vírusokat, baktériumokat, vegyszereket, stb.
http://www.greenage.hu/site/vizszuro
Értéke: 45.000 Ft. Ultraszűrős házi ivóvíz tisztító berendezés és zuhany- vagy mosdó szűrő.
„A Facebook korszakban nagyon nehéz a titoktartás! Ezért is kell már egy jó titoktartó, amely a titkot úgy tartja meg, hogy akár mutogathatja is mindenkinek!”
CorNit-nemez. Iparművész munkák a legősibb textíliából: nemezből. Nem jurta és nem szkíta szarvas. Modern, ötletes táskák, tokok, titoktartók és lakásvidámítók.
http://www.cornit.info
40.000,- ft értékű CorNit-nemeztárgy: titoktartó, táska vagy nemezkép. Inspiráció egy színvilág, hangulat, kedvenc idézet, emlék vagy bármi lehet, melyet Ön megoszt velem. Így egy teljesen személyre szabott alkotást kap, melyet mindig szeretni fog. http://www.cornit.info
Értéke: 50.000 Ft. Személyre szabott nemez tárgy.
Még nem jelentkezett értük? Ejnye-bejnye! Tessék >>> ide kattintani <<<
„Ha Harry Potter tudta volna, hogy varázslat nélkül varázslatos bizniszt lehet építeni, akkor a Roxfort helyett ilyen játékkal játszott volna vajon? Lehet, hogy igen!”
A www.vallalkozasvezeto.hu Magyarország első vállalkozásfejlesztési rendszerének létrehozója.Célunk, hogy túlterhelt, növekedésorientált vállalkozókkal közösen, cégre szabott módon elérjük, hogy több pénzt keressenek kevesebb munkával. http://www.vallalkozasvezeto.hu
MAGIC BUSINESS: vállalkozói készségfejlesztő társasjáték. A szórakozáson kívül játékos formában segít elsajátítani a cégvezetés alapvető teendőit. Alkalmas csapatépítésre, kockázatmentes szimulációra. Kitűnő ajándék vezetőknek. http://vallalkozasvezeto.hu/akcio.html
Értéke: 31.800 Ft. 2 darab MAGIC BUSINESS vállalkozói készségfejlesztő társasjáték.
„Ön ismeri magát? Ha önismeri magát akkor most mégjobban fogja Ön önismerni önmagát.”
A klopfer.hu csapata már közel két évtizede kutatja az üzleti és magánéleti célok megvalósításának összetevőit és buktatóit. Ezt az elméleti és gyakorlati tudásanyagot osztják meg tréningjeiken és konzultációs sorozataikon, és ezt a folyamatot tesztekkel is támogatják. Érzelmi Stabilitás Teszt és Metamorfózis – önismereti teszt: mindkettő segítségére lehet úgy a munkája professzionálisabb végzésében, mint a magán szféra javításában. Az első analízis az érzelmeit, a második komplexebb, a személyes belső összetevőit térképezi fel.
http://klopfer.hu
Értéke: 106.250 Ft. 2 darab Metamorfózis önismereti teszt 2 órás tanácsadással. 1 darab Érzelmi Stabilitás Teszt.
„Nem lehet helyesen eszperente nyelven rebegtetve ezt, de nem is akarjuk így leírni, mert ez egy kiadványos oktatócucc élményekkel meggazdagítva. Jó élményteli szakmai kiadványokban elmerülést kívánunk.”
A CompLex Kiadó Kft. Magyarország legnagyobb jogi kiadóvállalata. Két nagyobb és számos kisebb cég egyesüléséből, összeolvadásából jött létre. A cég tulajdonosa a Wolters Kluwer hollandiai székhelyű nemzetközi kiadóvállalat. http://www.complex.hu
Szakmai kiadványok: pénzügyi tervezés, adózás, számvitel, társadalombiztosítás, controlling…
http://www.complex.hu
Értéke: 23.750 Ft. Vásárlási utalvány szakmai kiadványokra.
„Minap sétálgattam a kertben, hát látom ott egy lond, a tetején egy szal, amin egy szépség volt. Ez a London Szalon szépség.”
Elkészítjük frizuráját, kisminkeljük, majd megörökítjük. Hogy örömöt szerezzünk vele. Hogy megmutassuk egy másik arcát. Hogy jól érezze magát.
http://www.londonszalon.hu
Értéke: 24.990 Ft. 2 darab Átváltoztatjuk fotósorozat.
„Ez olyan aranyos, hogy az már aranyas!”
A Grafic Line Kft. az úgynevezett “aranyos képek” tervezésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Ennek lényege, hogy egy 23 karátos aranyfóliával bevont lemezre speciális technológiával tetszőleges grafikát nyomtatunk, majd fakeretbe foglaljuk. http://www.graficline.hu
A képeket protokollajándékozási, turisztikai és egyéb általános ajándékozási célokra ajánljuk. Képeink értékálló, exkluzív ajándéktárgyak!
http://www.graficline.hu
Értéke: 10.500 Ft. 2 darab aranyozott ajándékkép.
Még nem jelentkezett értük? Ejnye-bejnye! Tessék >>> ide kattintani <<<
„A természetes háztartás az, amikor a természetben egy karámmal körül rakott placcra sok házat ereszt. Vigyázat! El ne szaporodjanak!”
Az Andió a természetes háztartás és bio kozmetika elkötelezett támogatója. Nálunk csak ellenőrzött, természetes alapanyú termékeket találsz, és nálunk maximális segítséget találsz abban is, hogy hogyan tudod őket a legjobban használni a saját egészséged és környezeted védelmére. http://andio.biz
1. díj tartalma: 100ml sheavaj dísztégelyben, 1kg Himalája só, öregedésgátló sárgarépa szappan és afrikai fekete szappan (kézzel készítve), 1kg szódabikarbóna, 500g mosódió (antiallergén), 1kg mosószóda, 10ml édes bio narancs illóolaj, 10ml eukaliptusz illóolaj és 10ml neem olaj. http://andio.biz
Értéke: 23.000 Ft. 2 ajándékcsomag természetes növényi termékekből.
„A napokat tárolni nagyon jó dolog, de nem mindegy, hogy miben tároljuk! Bödönben megromlik, befőttesüvegbe nem fér el, dobozban meg félni fog a sötétben. Erre sokkal jobb a nap-tár. HűHa!”
A Naptárshopnál találja a legváltozatosabb naptár-arzenált messze földön… és mindezt az Ön cégére szabva! http://www.naptarshop.hu
Naptárajándék-csomag, amelyben az exkluzív falinaptártól, a kreatív HŰHA© naptáron keresztül, a prémium határidőnaplóig számos hasznos termék megtalálható (2 db 10.000 Ft értékű, és 1 db 20.000 Ft értékű csomag) http://www.naptarshop.hu
Értéke: 40.000 Ft. 3 darab naptárcsomag.
Még nem jelentkezett értük? Ejnye-bejnye! Tessék >>> ide kattintani <<<
„Dó, lá, re, lá, dó, mi,ti, szó… Erre kell jól tercelni! Ha nem megy, akkor jöhet a logika!”
A Nordenskjöld egy 18 éve működő kreatív csapat.Termékeink és szolgáltatásaink folyamatosan bővülnek. Kiemelt területek a dekoráció, a különleges ajándékok és a társasjáték-fejlesztés.
www.nordenskjold.hu
Receptkönyv az élethez.Ez a könyv nem csodáról, hanem tanulásról szól.
A terc egy logikai kártyajáték. Vigyázat, függőséget okoz!
Az Inquizitor játék quiz jellegű, ám nem a lexikális tudásé a főszerep. http://inquizitor.hu
Értéke: 16.000 Ft. Inquizitor társasjáték. 2 darab Terc kártyajáték. 2 darab Mark J. Carlyle: Ajánlom magamat! című könyv.
„Ez olyan, mint mikor a szerencsétlen szerecsen szerencsésen szert tesz valamire, csak most Ön lesz az a szerecsen, mert szerencsésen úgy bevásárolhat a webaruhaz.hu-nál, mintha kivásárolná magát!”
Nyomtatókellék szaküzlet, 165 gyártó közel 8200 típusához tonerek, tintapatronok készletről. Eredeti és utángyártott termékek garanciával. http://www.webaruhaz.hu
A WebAruhaz.hu oldalon elérhető termékekre beváltható 20.000-15.000-10.000 Ft értékű vásárlási utalvány. http://www.webaruhaz.hu
Értéke: 56.250 Ft. Vásárlási utalvány nyomtatók illetve nyomtatókellékek vásárlásakor: 56.250 Ft.
„Az igaz szeretet 10 titka nagyon egyszerűen meghatározható: kell hozzá igaz, szeretet és tíz, ha ez a három megvan, akkor megvan mind a 10. Az iskoláját!”
Kft-Marketing: bizonyítottan működő kommunikációs stratégiák az eladásnövelésben.http://kftmarketing.hu
Az Élet Iskolája egy önfejlesztő regény. Miközben olvasod… a könyv is elkezd olvasni Téged!
Adam Jackson: Az Igaz Szeretet 10 Titka: több emberből összegyúrt “kis kínai” bölcs kalauzolja el olvasóját egy kis utazásra. http://kftmarketing.hu
Értéke: 9.600 Ft. Könyvek: 1 darab Adam Jackson – Az Igaz Szeretet 10 Titka. 3 darab Az Élet Iskolája.
Még nem jelentkezett értük? Ejnye-bejnye! Tessék >>> ide kattintani <<<
„Az ugráló asztal egy jó dolog, de ha nem bírjuk a hangzavart, kössünk puha rongyokat a lábára, hogy ne dübögjön ugrálás közben”
Tudjuk, hogy mennyire fontos a hasznos, egészséges és vidám időtöltés. Így találtunk rá a gumiasztalozásra és indítottuk el 20 éve 12 ágyas ugráló asztalunkat a városligeti tóparton, a játszótérnél. Látogasson ki a Városligetbe, ahol több, mint 20 éve üzemel a 12 ágyas trampolin! http://www.ugralok.hu Szabadidő, sport, játék, terápia! A trampolin a leghatásosabb sporteszköz a mozgásfejlődés újraindításában, a mozgáskoordináció kifejlesztésében és tapasztalatok szerint a beszédfejlesztés is könnyebb. http://ugralok.hu/galeria
Értéke: 35.500 Ft. 12 ágyas ugráló asztal komplexum fél órányi használata, 2 darab 10 alkalmas ugráló asztal bérlet.
„Az ember tudjon nyelveket, főleg hogyha az állam állja abból amit már befizettek neki. Igaz, hogy az államnak nem sokan fizetnek, főleg amikor tele van borostával, de azért ez mégis csak jó dolog.”
Angolul, …… tanulni a cégénél,kitűnő nyelvtanároktól,szinte ingyen?
Tudja Ön, hogy a szakképzési hozzájárulásból egy 20 fős cégnél közel 400.000 forintot letanulhatnak?
Részletes ajánlatainkért hívja Dénes Imre ügyfélkapcsolati szakértőnket! +36 20 327 6338 www.cegesnyelvikepzes.hu
Értéke: 6.000 Ft. 3 darab angol mese CD. 5 mese gyerekeknek és felnőtteknek… 1 mondat magyarul, 1 mondat angolul …
„Ön egy igazi fény. A fényt pedig jó megörökíteni. Mondjuk egy fény-képen…”
“Egy kép többet ér száz szónál, különösen igaz ez egy igényesen elkészített képről.”
Igényes portréfotó sorozatot készítünk Önről otthonában, irodájában vagy családjáról egy családias környezetben.Ön dönt a helyszínről, mi elkészítjük a fotókat. Közösen átnézzük a csodálatos felvételeket és kiválasztjuk a 10 legjobbat.Ezeket feldolgozzuk és kinyomtatva átadjuk. A képeket digitális formában is rendelkezésére bocsájtjuk, felhasználhatja családi,üzleti életében, kitűnhet a facebook-on az átlagprofilképek közül. http://www.pollakphoto.hu
Értéke: 20 000 Ft. Portréfotó sorozat 50 digitális kép, 10 db papírkép, 1 db facebook-ra optimalizált profilkép.
„A multifunkcionalitás nagyon fontos a 21. században! Ezért is jó, ha egyszerre akaszthatjuk a kulcsunkat, a táskánkat és a bevásárló kocsinkat egy helyre. Há’ nem? Há’ de!”
A név árulkodik, Pandokrátor, azaz a mindent kézben tartó. A cég családi ernyő-vállalkozásként működik, ezért nagyon széles skálán mozog a tevékenysége. Az egyik büszkeségünk, a saját gyártású, 100%-ban magyar termék, a J-Caddy. http://www.pandokrator.eu
3 az 1-ben: táska-akasztó, bevásárlókocsi érme és kulcstartó egyben. Minden helyzetben segít szabaddá tenni a kezeidet, mert vannak fontosabb dolgok is, amire használhatod őket!
http://www.j-caddy.eu/J-Caddy
Értéke: 15.000 Ft. Bárhova akasztható, hasznos és kis helyen elfér. 8 darab.
A következőleg aktuális sorsolásról részletesen >>ide<< kattintva adunk Önnek információt. Érdemes megnézni, mert minden csütörtökön van, pontosan 09:00-kor.
![]()
Javasoljuk, hogy készítse az esernyőjét, mert a végén kisorsoljuk az összes bennmaradt nyereményt és lesz egy nyereményhurrikán jellegű nyereményeső is!
- Szerintem Ő olyan vicces, hogy nyerni fog!
- E-mailen értesítjük az Ön ismerősét az elkövetett ajánlás merényletről és minden terhelő bizonyítékot bemutatunk neki
- Ismerősének adatait NEM használjuk, csak ha hagyja elkövetni a merényletet maga ellen!
Elképzelhető, hogy még nem nevezett a tehetségkutakodásra, pedig az egy jó dolog! Ezt a hiányosságot >>ide<< kattintva lehet pótlólag orvosolni.
>>Itt<< pedig megnézheti a gigászi nyereményeket.
Még nem ajánlott senkit, hogy játsszon velünk! Ezt megteheti >>ide<< kattintva. (Ha mégis ajánlott már valakit, akkor Besenyő Pista bácsi szívélyes üdvözletét küldi Önnek.)
Besenyő Pista bácsi, mint a verseny mentora néhány olyan extra videót is készített, ami igazi csemege a Laár András poénjain fetrengő fanatikusoknak. Jó szórakozást kívánva várjuk többször is vissza Önt, hiszen újabb és újabb csemegék várhatók…




























































